Tiszaföldvár

Weboldal

Tiszaföldvár - egykori mezőváros - a Tiszazug északi kapujában terül el. A Szolnok irányából érkező látogató több kilométer távolságból is felfigyel arra a tájból kiemelkedő, tornyokkal díszített magaslatra, amelyen a település fekszik.

A Tiszazug települései úgy épültek, hogy a folyóvízhez a lehető legközelebb legyenek, de az árvizek ne fenyegessék létüket. A 86-89 méter tengerszint feletti magasságban lévő óholocén folyóterasz, úgy látszik, már sok ezer év óta árvízmentes. A Tisza árterületébe félszigetként benyúló Tiszaföldvár területén az újkőkortól kezdve kimutathatók az ősember korai megtelepedésének nyomai.

Az első írásos adat a településről 1467-ből származik. A Thyzafeudwar-ként említett falu és a hozzá tartozó Marthjenő földesura a dunaföldvári apát volt. Tiszaföldvár legrégibb része a nevében a török kor emlékét őrző Tabán. Az 1571. évi török összeírás alapján az akkori Földvár 250-300 lakosú, közepes méretű falu volt. A magaslati fekvés és a falut két oldalról határoló Tisza mocsarai jól védhetővé tették ezt a helyet. Bél Mátyás 1735-ben azt írja, hogy: „Egykor török végvár volt itt, vízzel övezett kettős árokkal, mindkét árok mély, meredek mederben.” A települést déli irányból védő árokrendszert a középkori falu utolsó tárgyi emlékét, a mai Sánc utca vonalában, csak a XX. század elején temették be.

A hódoltság idején Földvár földesurai gyakran cserélődtek. A többfelé adózás nagyon megterhelő volt, mégis az igazi pusztulást, esetenként az elnéptelenedést az olyan nagy hadjáratok eredményezték, mint az 1596. évi török, illetve az 1658. évi tatár pusztítások voltak. A zűrzavaros viszonyok ellenére a vallási élet élénk volt a településen. A reformáció ide is eljutott, és 1642-ben már kálvinista prédikátora volt a falunak, 1673-ban kálvinista templomot is építettek.

A török uralom alóli felszabadulás idején ismét elpusztult a falu, és csak az 1690-es évekre települt ideiglenesen újra. A Rákóczi-szabadságharc idején az egész Kunságot így Földvárt is felégették a császári zsoldban harcoló rácok. Az 1711-es kincstári jelentés szerint ezen időszakban Tiszaföldvár lakatlan puszta volt.

A szatmári béke után 1722-ben 23 református jobbágy család érkezett Heves megyéből, Karcagról, Kisújszállásról és Kunmadarasról. Majd evangélikus tót és magyar jobbágyok is jöttek. 1755-től Földvár egész területe az aszódi báró Podmaniczky család tulajdonában volt. A földesúr minden eszközzel támogatta a jobbágyok letelepedését és boldogulását. Az egyszeri szántásra is jól termő földön, a nyomásos gazdálkodás keretei között általában elegendő gabona termett a megélhetéshez. A szőlők is jól teremtek. A hasznot azonban inkább az állatállomány adta.

Ebben az időszakban 1788-ban szentelték fel a református templomot, amely a II. József által kiadott türelmi rendelet korlátozásai miatt „fordít hátat” a főútnak. A templom műemlék jellegű, késő barokk stílusú. Az evangélikusok templomát 1860-ban szentelték fel. A műemlék jellegű templom késő klasszicista stílusban épült.

1808-tól a földvári birtok vezetését báró Podmaniczky II. János vette kézbe. A széles látókörű, vállalkozó szellemű báró majorságában megnövelte mind az állatállományt, mind a gabonatermelést. Messze földön híressé vált a tiszaföldvári ménes. A gazdasági fellendülés hatására a földesúr földjeit maga a község vette bérbe, amely ekkorra már komoly gazdasági erővel rendelkezett.

Néhány rossz időjárású évben az éhínség is felütötte a fejét. A nehézségek láttán a földesúr 1837-ben létrehozta a Szükség Hombárt, amely a tehetősebb földvári gazdák újabb betéteivel, adományaival a szűkebb esztendőkben is képes volt biztosítani az ínséget szenvedők ellátását. Ebből az emberbaráti szándékkal létrehozott alapítványból fejlődött ki a későbbiekben a Takarékmagtár, majd 1898-1947-ig a Polgári Társulati Alap, mint a tőkés társulás és vállalkozás sajátos formája. A XIX. század elejének gazdasági fellendülése a polgárosodást is elősegítette. A község fiúiskolájában a debreceni Kollégiumból érkeztek a rektorok, akik még latin nyelvet is tanító igényes oktatást folytattak. 1837-ben már 2962 fő a lakosság száma.
1846-ban Földváron a földesurak megrendült anyagi helyzete miatt megszűnik az úrbériség. A határból 5500 hold szántó és legelő került a lakosság tulajdonába. Ezzel megteremtődött a paraszti árutermelés lehetősége.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc lelkesítőleg hatott a lakosságra. Mintegy ötven földvári harcolt a honvédseregben. 1849-ben a szolnoki csatát megelőzően a környék Damjanich és Leiningen tábornokok seregének felvonulási területe. Fontos tanácsokozások színhelye a Földvári tiszttartói ház. (Ebben a házban született 1811-ben Somogyi Károly, a szegedi Somogyi Könyvtár alapítója). 1849. március 15-én itt tartózkodott Kossuth Lajos is, melynek emlékét a helyi védelem alatt álló tiszttartó ház falán elhelyezett emléktábla is őrzi.
Az 1860-as évek ínséges időszakát a földváriak a Szükség Hombár intézményével vészelték át, sőt alapítói vagyonát megforgatva növelni tudták a bevételeket. Ennek eredményeként Takarékmagtár néven a szervezet a község életének motorjává lesz. Téglagyárat és vágóhidat létesítettek. Négy tantermet építettek tanítói lakásokkal, és azokhoz tanítókat is alkalmaztak. 1897-ben a Takarékmagtár megnyitotta gőzfürdőjét. A Takarékmagtár vagyonát 100 év alatt 4000 P-ről 120000 P-re gyarapította úgy, hogy minden jó ügynek mecénása is volt.
A Martfűvel és Homokkal egyesített Tiszaföldvár kedvező fekvésének és 7000 lakosának köszönhetően 1886-ben járási székhely lett. A vasút és a közút kiépítése bekapcsolta a települést az ország vérkeringésébe. A Tisza szabályozása révén bővülő szántóterület és a szőlőkben alkalmazott részesművelési formák több száz zsellér családnak adnak biztos megélhetést. Bővült a szőlő és gyümölcstermelés, a termesztett kultúrnövények köre.
Ekkor jöttek létre az első önművelő, szórakozásukat szervező testületek: a Függetlenségi 48-as Kör, az Ipartestület. Tevékenységük kiterjedt a polgárok politikai arculatának formálására is.
A XIX. század második felében a katolikusok aránya egyre nőtt a településen. 1894-ben szentelték fel a kéttornyú neogót stílusban készült Szent István templomot.
A századforuló táján alakult ki a város történelmi hangulatot árasztó építészeti együttese a Kossuth téren: az 1894-ben fúrt nagykapacitású ártézi kút és az átadására ültetett emlékfa mellett az egykori piactéren állíttatták fel a lakosok a Poroszlai Sándor tiszaföldvári születésű szobrász által készített Kossuth-szobrot.

Az első világháború súlyosan érintette Tiszaföldvárt. A lakosok közül háromszáztizenhárman vesztették életüket a csatatereken. A román csapatok 1919. április 30-án megszállták Tiszaföldvárt és szinte minden terményt és megmaradt értéket magukkal vittek hadizsákmányként. A súlyos nélkülözések, és szegénység időszakát a földreform enyhítette. A két világháború közti időszakban növekvő mezőgazdasági termelés, és a termékértékesítő szövetkezetek működése kedvezően befolyásolta a lakosság életszínvonalát.
A második világháború idején a gazdasági nehézségek és a túlzottan elaprózódott földek miatt komoly megpróbáltatások nehezítették a helyiek életét. A front közeledtével 1944. őszére sokan elmenekültek az ország nyugati részébe. Az itt maradottakat először 1944. október 8-án érte a frontvonal. Ekkor szorította ki a német csapatokat a szovjet és román hadtest. Október 19-én a németek ismét elfoglalták a községet. Az október 22-én kezdődött szovjet ellentámadást követően a harci cselekmények miatt a civil lakosságot \\\"kitelepítették\\\" a szőlőkbe. Ez az állapot 1944. október 6-tól 1945. január 6-ig tartott. A háborút követő években is érkeztek kitelepítettek a szőlőkbe. Ők politikai okokból kényszerültek ide távolabbi településekről.

A háborút követő években mind a gazdasági, mind a társadalmi élet fejlődésnek indult. A helyi és országos választásokra készülve Tiszaföldváron több párt is megalakult: Magyar Kommunista Párt, Független Kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt, Polgári Demokratapárt, Nemzeti Parasztpárt, Magyar Szabadság Párt, majd később még a Magyar Dolgozók Pártja.
Megtörtént a jelentősebb ipari üzemek és az iskolák államosítása. Itt kezdődött meg a környék települési közül elsőként a szövetkezetesítés.

Az 1956-os forradalmi események Tiszaföldvárt is megérintették. Az elnyomó hatalmi jelképek megsemmisítése mellett a gimnázium diákjai és tanárai résztvettek helyi és más településeken rendezett naggyűléseken, felvonulásokon. A következő napokban a diákok élelmiszert gyűjtöttek és azt Budapestre szállították. Komolyabb incidens nem történt.
A forradalom leverését követően más teleülésekhez hasonlóan a letartóztatás és a börtönbüntetés itt sem maradt el.

A következő évtizedekben a téeszesítés időszaka következett. Az itt élők szorgalmának, a jó szakembergárdának köszönhetően az 1980-as években már az ország egyik legjobban működő termelőszövetkezete volt Tiszaföldváron. A privatizáció eredményeként az 1990-es évek közepétől a földeket ismét magángazdák művelik.

A rendszerváltást követő években sorra megalakultak Tiszaföldváron az országos pártok.
A település első polgármestere az 1990-től az 1998-ban bekövetkezett haláláig Marosfalvi Ernő volt.

1993. május 1-jén Tiszaföldvár városi rangot kapott. Az infrastruktúra folyamatosan fejlődik. A sok ipari és mezőgazdasági munkahely megszűnése miatt az ezredfordulóra nagyfokú munkanélküliség alakult ki a városban. A szabad kapacitásra munkahelyteremtő beruházásokra vár a város.

A jövő feladatai közül kiemelendő a település teljes csatornahálózatának kialakítása, valamint a szilárd útburkolat a belső utakon.

Az idegenforgalom, a falusi turizmus és a strandfürdő gyógyhatású vizére alapozott gyógyturizmus élénkítése kiemelt feladat. A helyi autóbusz közlekedés 2002. őszétől folyamatosan üzemel.